Látom nap mint nap az egyik legismertebb közösségi oldalon – na, mondjuk ki – a facebook-on, hogy Nagy János számos fotón látható, de nem ám akármilyen helyeken és eseményeken. Persze ez nem véletlen, hiszen az ezredforduló egyik végzőse évek óta Orbán Viktor miniszterelnök személyi titkára. Nem hagyhattam ki, hogy megannyi elfoglaltsága ellenére egy kicsit beszélgessek vele.
Hogyan esett a Református Kollégium Gimnáziumára a választásod?
Bárándon, egy kis bihari faluban nőttem föl, ahol a szüleim egyszerű, becsületes magyar gazdálkodó emberekként a földből élnek, s nem kifejezetten vallásosak, ám mivel a településünk lelkipásztora nagyon aktív volt az ifjúsági misszió területén, belekerültem a református világba, s az általános iskolai éveim vége felé megért bennem a gondolat, hogy én Refis diák szeretnék lenni. S az lettem.
Mielőtt elkezdted a gimnáziumot, milyen kép élt benned a kollégista létről? Ahhoz képest mennyiben volt más a valós helyzet?
Sosem felejtem el, amikor a szüleimmel először megérkeztünk a Kollégium hatalmas ódon épületébe, felcaplattunk azokon a falépcsőkön, melyeket még Csokonai Vitéz Mihály, Tisza István, a bárándi néprajzprofesszor Balassa Iván vagy éppen apósom, Balczó András lába koptatott, a kollégiumi szobánkba belépve pedig Bíró Lajos barátom rázta a cihát. Olyan, mintha tegnap lett volna. Azt hiszem, a bennünk élő Kollégium-kép tükörként nézett vissza ránk akkor és ott. Persze az is lehet, hogy csak az idő teszi szebbé a múltat, hiszen az idő múlik, s az idővel mi is változunk… Mindenesetre nagyon jó érzésekkel gondolok vissza arra a négy évre, amit a Kollégium falai között tölthettem.
Miben adott többet Neked a kollégista lét?
A magam részéről városiként azt éltem meg, hogy nem volt annyira szoros a kötődésem a társaimmal, sok mindenből kimaradtam, hiszen a koliban, szilenciumok előtt, alatt és után történtek rendesen összekovácsolták a társaságot. - Bizony, ez nagyon így van, ahogy mondod. A kollégiumi lét sajátos szubkultúrát alakított ki saját nyelvvel, saját szabályzattal, saját hierarchiával. A Kollégium egyfajta állam volt az államban, egy falakkal védett külön világ, amelyben a közösség és az egyén élete szinte teljesen elzártan fejlődött. Ez a helyzet ugyan megfosztotta a diákságot bizonyos kamaszos élvezetektől, de legalábbis nagyban korlátozta azokat (házibuli, diszkó, társkeresés… stb.), ugyanakkor meg is védte az olyan külső negatív hatásoktól, mint például a drog vagy éppen az alkoholizmus.
Van olyan történeted a Kollégiumban töltött évekről, amelyet szívesen, büszkén, netalán nevelő célzattal mesélsz majd gyermekeidnek, unokáidnak?
Nem is egy. Van történetem a barátságról, a szolidaritásról, a betyárbecsületről, az árulásról. Sosem felejtem el például azt az reggelt, amikor a fikaavatást követően felébredtünk, s rádöbbentünk, hogy a Kollégium teljes jogú polgáraivá váltunk: nem kellett magázva gazsulálni a felsősöknek, nem kellett hordani a fikajelvényt, nem voltunk kiszolgáltatva senkinek, és szabaddá váltunk. Kis túlzással olyan érzés volt, mint amikor az ókorban a korábban megtűrt provinciai barbárok megkapták a római polgárjogot.
Mit gondolsz arról a vélekedésről, mely szerint az egyházi oktatási intézmények tanulói olyan lelki plusszal gyarapodnak, amely későbbi életük, felnőtt létük során előnyükre válik? A Refi esetében ez így volt?
Hogyne. Azért a református egyház tanítása velünk volt, köztünk volt. A reggeli áhítatok, a gimnáziumi napkezdő és napzáró imádságok, a szombati precesek és a vasárnapi istentiszteletek mind megadták a lehetőséget, hogy megtaláljuk az utat felfelé. Így utólag különösen fontos volt az én életem szempontjából is, s azt gondolom, nem a kivételt képező kisebbséghez tartozom.
Milyen volt az osztályotok közössége? Mennyire maradtak meg az ott kötött barátságok?
Nagyon jó osztályközösségünk volt, és sokakkal kapcsolatban vagyok most is, de a rendszeres találkozásokra azonban budapesti munkám miatt nincs módom.
Te magad már érezted, hogy a Refiben végzettek között van egyfajta kapocs: ha kiderül két emberről, hogy Refis múlttal rendelkeznek, a kölcsönös segítés elve még inkább érvényesül, mint másokkal szemben?
Tudod, úgy van ez, mint Ottlik Géza fantasztikus regényének a végén, amikor a katonaiskola végzősei elmondják, hogy szorosan össze vannak kötve, de nem ám úgy, mint a hegymászók vagy a szeretők, hanem olyan különös anyaggal, amely az élményekből, az izomlázból, sebekből, sárból, hóból, gyalázatokból, csodákból termelődött ki az évek során. Ennél pontosabb leírását még sehol sem találtam meg annak, amit a Refi jelent nekem.
Református intézményben folytattad felsőoktatási tanulmányaidat is, értelemszerűen más a közeg, már fiatal felnőttként élted meg azokat az éveket. Milyen volt a Károli Gáspár Református Egyetem falai között tanulni?Remek tanáraim voltak, büszke vagyok rá, hogy ott tanulhattam.
Hosszú évek óta felelősségteljes munkakört töltesz be Magyarország miniszterelnöke mellett. Milyen feladatokkal, teendőkkel jár a pozíciód?
Nyolc éve dolgozom Orbán Viktor mellett személyi titkárként, segítem és koordinálom a kormányfő személyéhez kapcsolódó munkafolyamatok végrehajtását. Ezenkívül a szervezési és protokolláris feladatokat ellátó főosztályok irányításával is megbíztak.
Gyönyörű családod van! Róluk mit lehet tudni?
Feleségemmel a munkahelyemen ismerkedtem meg, két kislányunk van. Nagyon sajnálom, hogy keveset lehetek velük, hétköznap ritkán látom őket ébren: mire felébrednek a gyerekek, már dolgozom, mire hazaérek, már alszanak…
